Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola

"Minden ember annyit ér, amennyit tud." /Gárdonyi Géza/

 

 

3.  Szakmai vezetési program.

 

Gárdonyi írta e szavakat: „Az iskolai tudományok között az élet legértékesebb tudománya az emberszeretet tudománya.” Ez kell, hogy vezéreljen minden pedagógust egy gyerekközpontú iskolában. Az iskolában a tanulás az a kulcsfontosságú tevékenység, mely forrása és alakítója a személyek közötti kapcsolatoknak, a pedagógus és a gyermek együttműködésének.

 

3.1 Célmeghatározás

 

1.1            A közösségek által javasolt, elfogadott Pedagógiai Programban és Helyi Tantervben megfogalmazottak mind teljesebb megvalósítása.

1.2            Célom egy olyan tanintézmény működtetése, amelyben tanuló és dolgozó egyaránt jól érzi magát, a gyerekek olyan alapot kapnak, hogy továbbtanulásuk biztonságos legyen, gyermekéveik vidáman, élményekkel gazdagon, boldogan teljenek el.

1.3            Az oktatás-nevelés színvonalának fenntartása, fejlesztése érdekében hangsúlyozott szerepet kell kapnia a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a helyi önkormányzat, és a tankerület intézményeinek felelősségteljes együttgondolkodásának. Egyetlen szempont lehet mindig valamennyiünk előtt: a gyermek! A vele való magas színvonalú nevelő-oktató munka, egymás segítése, tisztelete.

1.4            Iskolánk keretein belül egységes nevelési elveket kell képviselnünk, határozottnak és következetesnek kell lennünk a rend, a fegyelem, a kulturált viselkedés, a környezettudatos életmód, a tisztaság és meglévő értékeink megóvása, megtartása érdekében.

1.5            A modern kommunikációs kultúra fejlesztése, elérhetővé tétele az iskola valamennyi használója számára.

1.6            Lehetőségek tárházának biztosítása a tanulói személyiség mind szélesebb fejlesztése érdekében.

1.7            A szülők, a társadalmi szervezetek, történelmi egyházak még mélyebb bevonása a nevelési folyamat erősítése, még színesebbé tétele céljából.

1.8            Nemzeti, iskolai hagyományok ápolása, az összetartozás, hazánk szellemi, kulturális, művészeti, történelmi és természeti értékeinek alaposabb megismerése, tisztelete.

1.9            Szoros együttműködést kell kialakítanunk és fenntartanunk a Tankerületi Központtal, a hozzá tartozó intézményekkel tanulóink lehetőségeinek bővítése, pedagógiai kultúránk fejlesztése érdekében.

 

3.2 Vezetési szerkezet, vezetői munka.

 

A korábbi időszakban kialakított, jól működő vezetési struktúra megtartása mindenképpen célszerű.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az iskolai élet különféle területeit irányító vezetők, illetve a nevelőtestület tagjai folyamatosan jól tájékozottak legyenek az iskola előtt álló feladatokról, egymás és az egész intézmény tevékenységéről, az eredményekről és a problémákról; ezért sokkal rendszeresebbé kell tennünk a vezetők megbeszéléseit.

Munkám alapelve: legyen az iskola fontos gyermekeinknek. Olyan hely legyen, ahol mindenkiben felismerik és elismerik a kibontakoztatható, fejleszthető értékeket. Érezheti, hogy megbecsülik, tisztelik emberi méltóságát, s ő is /ha kell, a közösség nyomására/ tisztel másokat, tapintatosan, kulturáltan viselkedik. De érzi, hogy ennek elsajátítása fontos: önmagát becsüli, ha másokkal udvarias, tapintatos és tisztelettudó. Ehhez jó légkört kell biztosítani az iskolában, a nevelőtestületi szobában és a tantermekben. A jó pedagógus segítségével lehet mindezt megteremteni.

A színvonalas munkavégzés feltételei között kiemelten kell kezelni:
- a pedagógus hivatásból fakadó, a gyermekek jövőjéért tenni akaró belső kényszert,
- a nyugodt, egymás tiszteletén alapuló demokratikus munkahelyi légkört,
- emberi léptékű követelménytámasztást,
- folyamatos értékelést, visszajelzést,
- erkölcsi, és lehetőség szerint anyagi elismerést.

A hivatás és a gyermekek szeretete nélkül pedagógus munkát eredményesen végezni lehetetlen. A tanár munkához való viszonya, személyisége alapja a jó tanulói tevékenységnek. Az eredmény mérése rendkívül nehéz, hiszen minden gyermek képessége, érdeklődése, szorgalma, családi háttere más és más. Ezért tartom fontosnak a nevelőkben lévő munkájuk színvonalas elvégzésére irányuló belső késztetés fenntartását.

A napi munka során a pedagógusok pszichés megterhelése igen nagy, így a munkahelyi légkör alapvetően befolyásolja tevékenységüket. Az ideges, feszült tanár lelkiállapota kihat a tanulókra, valamint nem tud megfelelően munkájára koncentrálni, és toleranciája is nagymértékben megváltozik.

Ennek érdekében szükséges a jól kiszámítható tervszerű, szervezett munkavégzés, ahol mindenki ismeri jogait, kötelességeit, az elvárásokat, a határidőket, és megkapja a munkája elvégzéséhez szükséges tárgyi feltételeket, és eszmei támogatást. A napi munka tervezésénél, végrehajtásánál támaszkodni kívánok az intézményben, működő szervezetekre (diákönkormányzat, munkaközösségek).

Az iskolát jellemző programgazdagságot, a versenyeztetési szellemet meg kell őrizni, de figyelemmel kell lennünk tanulóink terhelésére, tanulmányi előmenetelükre, az iskola lehetőségeire.

A tanulókkal kapcsolatos tanulmányi és magatartási problémák megoldásában az egy osztályban tanítók közössége a kompetens. A problémákkal kapcsolatos kérdések megoldása is e kisebb közösség feladata. Közösen védjük tanítványaink személyiségi jogait, és segítsünk nekik iskolai gondjaik leküzdésében. Formailag az erre vonatkozó esetmegbeszéléseket az osztályfőnök szervezi meg a szaktanár kérésére. Súlyosabb büntetést továbbra is csak végső esetben, indokoltan fogunk alkalmazni.

Ha szükséges, igénybe kell venni a családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat, valamint az iskolai szociális segítő közreműködését, amely eddig is hasznosnak bizonyult.

 

 

 

3.3 Oktató-nevelő munka tárgyi feltételei.

 

A pedagógiai munka tárgyi feltételeinek alakulása, javítása a következő években elsősorban az iskolát működtető fenntartó lehetőségeitől függ majd, de ahogyan eddig is pályázati, és egyéb források rendelkezésre állása esetén igyekszünk a feltételeken javítani.

Az iskola épületeiben a következő felújításokra, karbantartási munkákra, beruházásokra van szükség:

Régi épületszárny

         Tantermek linóleum aljzatának cseréje

         Tantermek árnyékolásának megoldása

         Tanulói bútorzat részleges felújítása, cseréje

         Technika terem bútorzatának cseréje

 

Új épületszárny

         A homlokzat deszkázatának rövid időn belüli festése

         Főbejárat lépcsőjének felújítása

         Tantermek árnyékolásának megoldása

         Kopott PVC burkolatrészek cseréje

         Vagyonvédelmi riasztórendszer cseréje

         Tanulói bútorzat részleges felújítása, cseréje

         Vizesblokkok felújítása

 

Tornaterem

         Orvosi szoba berendezése

         Légkezelők szakszerű felülvizsgálata, javítása, szűrők cseréje

         Öltöző ajtóinak cseréje

         Küzdőtér linóleumborítás hegesztéseinek javítása

         Csempeburkolat javítása, fugázása

Külső kazánház és vizesblokk

         Teljes külső és belső felújítás

 

Intézmény egészét érintő

         Sportudvar kialakítása /melyre Gégény Község Önkormányzata nyertes pályázattal rendelkezik/

 

3.4 Szakmai munka fejlesztése.

 

A tanulás eredményessége szemléletes mutatója az iskola munkájának. Ezért a közös érdek és cél a jól tanulás kell, hogy legyen. Az intézmény vezetőinek, pedagógusainak legfőbb törekvése, hogy megteremtsék a gyermekek számára az értelmes tanulás feltételeit, így biztosítva optimális fejlődésüket. A siker másik fele a gyermek érettségében, tanulásra alkalmas személyiségében keresendő. Ösztönözni kell őket, hogy döntéseket tudjanak és merjenek hozni, vállalják a következményeket, ismerjék fel saját lehetőségeiket. Ugyanakkor önmegvalósítási törekvéseik ötvöződjenek az egymás iránti tisztelettel és toleranciával.

Az iskola a családdal gazdag együttműködést alakítson ki, hisz a pedagógusnak a nevelés során építenie kell a szülőktől kapott információkra. A mai iskola nem nélkülözheti a szülők véleményét, tenni akarását, együttműködését programjának kiteljesítésében.

Az eredmények, kudarcok a közös munka termékei. Az országos mérésen nyújtott teljesítményünkön javítani szükséges. El kell érnünk, hogy az országos átlaghoz közeli eredményeket produkáljanak tanítványaink. Ennek érdekében előtérbe kell helyeznünk a kompetencia alapú oktatást, a kidolgozott kompetencia fejlesztési terv figyelembevételével szervezzük mindennapi munkánkat.

 

A gégényi Általános Iskola képzési rendjét tekintve a hagyományos nyolc évfolyamos iskolák sorába tartozik.
Ez a hosszú évtizedeken át használt struktúra (melynek létjogosultságát az utóbbi időben megkérdőjelezték) megfelel a községben felnövekvő generációk oktatására-nevelésére. Az iskolában nyolc évfolyamon 8 osztály működik. Ez megfelel a Nemzeti Köznevelési Törvényben megfogalmazott létszámnormáknak, valamint megteremti a hatékony pedagógiai munka feltételeit. A tanulócsoportok elhelyezése a meglévő épületegyüttesben megvalósítható.

Az iskola szakos ellátottsága jónak mondható. Nevelőink szívesen, és önként vesznek részt a szervezett továbbképzéseken. Ez változó világunkban szükségszerű is az oktató - nevelő munka szakszerűbb végzése, megújítása érdekében, és alapja a megfelelő, a társadalmi elvárásokhoz mindjobban igazodó korszerű ismeretátadásnak.

A továbbiakban is fontos a dolgozók ilyen irányú törekvéseinek támogatása mind anyagi, mind erkölcsi vonatkozásban. Természetesen meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a társadalmi -, szülői -, fenntartói -, finanszírozói elvárások, a dolgozói igények, valamint az intézmény teherbíró képessége között.

Az oktatás alapjaként a HPP is kiemeli az írás, olvasás, számolás, gondolkodás készségeinek fejlesztését, és a fejlődés folyamatos figyelemmel kísérését. Ezt továbbra is fenn kell tartani, hiszen valamennyi tantárgyban az előmenetel feltételeit teremtik meg. Természetesen a szaktárgyak sajátosságait is figyelemmel kell kísérni, és a szakterület fejlődését a lehetőségekhez mérten elő kell segíteni, mert csak így lehet sokoldalúan fejlett személyiségeket nevelni.

A kompetencia alapú oktatásnak előtérbe kell kerülnie, amely területen támaszkodnunk kell a módszert már alkalmazó többi intézmény tapasztalatára.

A magyar nyelv és irodalom ismerete elengedhetetlen. Felmérések bizonyítják, hogy az általános iskolák padjaiból kikerülő fiatalok jelentős része nincs birtokában az alapvető írási és olvasási készségeknek.
E tény leküzdésére minden erőfeszítést meg kell tennünk, és nem csak az irodalom és nyelvtan órákon. Az okos telefonok, és számítógépek korában újra meg kell próbálni megszerettetni a gyerekekkel az olvasást. Meg kell találni az érdeklődésükhöz közelebb álló irodalmi alkotásokat.
E területen szükségesnek látom a könyvtáros és a magyart tanító nevelők jobb együttműködését a kötelező és ajánlott irodalom beszerzése érdekében.

Jelenleg az intézményben két idegen nyelv tanulására lenne lehetőség, amely rövid időn belül megszűnik. A szülői igények ismeretében az angol nyelv bevezetése lenne a célszerű. Ezen a területen is a mennyiség helyett a minőség irányába kell haladnunk. Ezt segíthetné elő a képességek szerinti csoportbontás, számítógépes nyelvoktató programok, nyelvi labor létrehozása. A fejlesztés ezen alternatívák mentén képzelhető el figyelembe véve az iskola teherbíró képességét, és lehetőségeit.

A számítástechnikai eszközpark lehetőséget jelent a műveltségi területek új megközelítésű oktatására, a kompetencia mérésre történő felkészülésre. Örvendetes, hogy a lehetőséggel egyre több kolléga él, és használja a mindennapi munkájában. Az alapvető számítástechnikai készségek elsajátíttatása a harmadik évfolyamtól kezdődik. Az érdeklődő tehetséges tanulók szakkör keretében tovább bővíthetik ismereteiket. A műveltségi területekhez feltétlenül be kell szerezni a megfelelő tartalmú, és minőségű interaktív tananyagokat.
Művészetekkel a tanterv előírásain túl szakkör keretében, és a művészeti iskolák kereteiben ismerkedhetnek tanulóink. Szerepük a nevelés területén rendkívül fontos, így megtartásuk mindenképpen szükséges tanulóink sokoldalú személyiségfejlesztése érdekében.

Ez a lehetőség a 2003/2004. tanévtől áll tanulóink rendelkezésére.

Mindannyiunk felelőssége, hogy a tanulmányi munkában kevésbé eredményes tanulót valamilyen módon sikerélményhez juttassuk. Mindezük mellett helyre kell állítanunk a szorgalom, a tudás megbecsültségét.

Ezért tovább kell vinnünk az EFOP 3.1.7 projekt keretében megkezdett munkánkat.

Nyújtsunk védelmet gyermekeinknek a negatív irányba megváltozott társadalmi, élet és viselkedési modellekkel szemben. A pedagógus értő szóval, kiérdemelt szeretettel /önmaga és tantárgya iránt/ adhatja meg ezt a segítséget. Az igazi szeretet nem babusgat, nem kényeztet, kemény próbák elé állít, de nem azért, hogy szelektáljon, minősítsen. Azért, hogy segítsen megbirkózni az iskola, majd később az élet könnyűnek nem mindig mondható feladataival.

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

2. PIEZZO GÁZBOLT GÁZKÉSZÜLÉK ÉS ALKATRÉSZ SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ

► Gázkészülék bolt Debrecen belvárosában. Gázkészülék alkatrészek, szobatermosztátok, szénmonoxid riasztók, gázkonvektorok, tűzhelyek, fali fűtők, vízmelegítők forgalmazása, szervizelése, gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgálat végzése

gaz-piezzo.hupont.hu

3. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

4. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ

► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.

gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu

5. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

4. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

5. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

6. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

7. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

8. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

10. Selena és minden más!:D

► Hírek,tesztek,játékok és sok más!

selenaandminden.hupont.hu

11. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

12. ♥♥♥Hörc$ögök világa♥♥♥

► Szőrös hörcsög szörpöt szörcsög, s rátörnek a hörcsög görcsök. Hogy ne járj úgy mint a hörcsög, igyál inkább pezsgős fröccsöt.

hamster-horcsog.hupont.hu

13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

14. Szintetikus olajok

► A szintetikus olaj az alapolajat helyettesíti a kenőanyagokban, ha a kenési hely által támasztott követelményeket nem lehet gazdaságosan kőolajalapú, hagyományos termékkel biztosítani.

szintetikusolaj.hupont.hu

15. 4 RAM Építészmérnök Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

► GENERÁLKIVITELEZÉS Az építési engedélyezési tervek elkészítésétől kezdve, a kiviteli tervek elkészítésén át, az építkezés minden munkafázisán keresztül, egészen a kulcsrakész állapotig vállaljuk a kivitelezést

ramepito.hupont.hu

16. Www.hunnu.hupont.hu

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hunnu.hupont.hu

17. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

18. >>>>>> GYULAI CIVILHÁZ <<<<<< Civil közösségek háza

► ***** 5700 Gyula **** Esze T. u. 2. **** Béke sgt. 67. ***** Tel: , e-mail: gyulaicivilház@gmail.com

gyulai-civilhaz.hupont.hu

19. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!

► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!

evamama.hupont.hu

20. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

21. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

22. Kedvenc receptjeink.

► Gyorsan,finomat, egyszerűen!Ha szerinted is jók a receptjeim,nyomd meg a Tetszik-et

kedvencreceptjeink.hupont.hu

23. Minden ami kell !!!

► Nagyon sok mindent találsz tőlem,az oldalt frissítem :Dóri

dorihhhhh-lapja.hupont.hu

24. Szentkereszti Andrea honlapja

► honnan fogom tudni ha elfogy a láthatatlan tintám?

szentkeresztiandrea.hupont.hu

25. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

26. *VITAMIN INFORMÁCIÓ*

► **VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMINOK**, **ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMINOK**, ***ÁSVÁNYI ANYAGOK ÉS NYOMELEMEK***VITAMIN HIÁNY*** INFORMÁCIÓS OLDAL A VITAMINOK HATÁSÁRÓL

vitamininfo.hupont.hu

27. Net Credit Car Kft >> autóhitelezés fix törlesztővel, autóbeszámítással!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

auto-adas-vetel.hupont.hu

28. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

29. Animal vorld

► Szeretni az állatokat

galjudit.hupont.hu

30. nöi-férfi-gyermek divatáru

► 3400 Mezökövesd,Mártirok út 2.

smaragdok.hupont.hu

31. Községi Sportegyesület Győrladamér

► labdarúgás felnőtt megye III.-as, Utánpótlás - Bozsik program: U 7-es, U 9-es, U 11-es. Ifik: U 13-as, Leány U 10-es Leány U12-es, Karate,

sportegyesuletladamer.hupont.hu

32. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

33. Nevelj te is tevét

► Tevenevelde

tevenevelde.hupont.hu

34. CuteElectro-Girls ♥

► A Leg csajosabb oldal a környéken! XD ♥

cuteelectro-girls.hupont.hu

35. Szólj ha akarsz!

► Foci

robinho.hupont.hu

36. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥

► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥

sztarokazelen.hupont.hu

37. SpeedySpider

► MADÁRPÓKOK

speedyspider-madarpokok.hupont.hu

38. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

39. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

40. FUTBALL CSAPATOK!

► A világ összes legjobb csapata!

focicsapatok.hupont.hu

41. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99

► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.

budapestiuveges.hupont.hu

42. ♥Bukott angyal♥

► ♥~♥~♥ Szia! Nézz körül;) ♥~♥~♥

love-and-love.hupont.hu

43. Útépítés, Aszfaltozás, Jártas és Profi Szakemberekkel,Dolgozunk,Országosan!

► Aszfaltoztatni szeretne ? Válaszon Minket,Ha 1. o.-ú minőségi munkát szeretne elérhető áron ! Mivel:Magas minőséggel, Pontossággal, Rugalmassággal, Precizitással, Készítjük el a megrendelt munkát.

jozsefaszfalt.hupont.hu

44. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 255 1104

► Ha főzés illata terjeng az egész házban és már érződik az összes utcai ruháján, vagy penész foltokkal küzd otthonában, netán a WChasználati kellemetlen szag miatt kényszerül pirulni vendégei előtt... Hívja fel légtechnika szervizünket 0-24 !

szagelszivo.hupont.hu

45. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

46. Anime,manga,játék,zene stb

► Szasz,nagytestvér,ki nem vagy.Én vagyok az agy.Ha bármi próblémád akad nekem jelezd.-szívott egy slukkot.-Csak jelzem,én,hogy nem cigizek.God bye.

writings.hupont.hu

47. Nagyvárad hangulatos utcái, századfordulós polgári lakóházai

► Aki szeretné átélni Ady Endre váradjának hangulatát annak nem csak az EMKE kávéházat vagy a Müllerájt kellene megnéznie, hanem végigbarangolhatja a régi városközpont megmaradt kis hangulatos utcáit is.

nagyvarad-utcai.hupont.hu

48. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)

► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal

fehervarmadar.hupont.hu

49. ELADÓ HÁZAK MAGYARORSZÁGON

► Lakást vagy házat vásárolna? Hitelre van szüksége? Mi megoldjuk!

magyarhazak.hupont.hu

50. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

51. Nagymarosi Könyvelőiroda: Cég-Tex KFT oldala

► Cégek, Egyéni Válalkozók könyvelése, bérszámfejtése, Nagymaros- Vác vonzáskörzetében, hasznos linkek, NAV tájékoztatók, kiadványok, tanácsok.

ceg-tex.hupont.hu

52. Valóra váltott álmaink.

► Panellakásban élő családok visszatérő álma, családi házba költözni. Nekünk sikerült.

kertkapcsolat.hupont.hu

53. ÜDVÖZÖLJÜK A NAGYSZÉNÁSI SE DIÁK BIRKÓZÓ KLUB WEBOLDALÁN

► Nagyszénás, Táncsics M. u. 24/1

nagyszenas-se.hupont.hu

54. TWINGO

► Minden Ami Twingo, Történelem, Alkatrész, Szerelés, Leírás,Tuning

twingo-bonto.hupont.hu

55. KELEMEN GUMI

► SZEMÉLY, TEHER, MUNKAGÉP - ABRONCSOK, JAVÍTÁSA, VULKANIZÁLÁSA, SZERELÉSE, ÁRUSÍTÁSA.

kelemengumi.hupont.hu

56. angol nyelv kezdőknek, kiejtés, hangképzés, olvasás fonetikai jelekből

► Az angol nyelv tanulás nehézségei,egy kezdő tanuló szemszögéből.A hangok olvasása fonetikai jelekből,ami segíti az angolhangok felismerését,kiejtését és a nyelvtanulást.

alapfokon-angolnyelv.hupont.hu

57. http://www.steviabolt.hupont.hu

► Növényi ősselt-terápia, avagy a jólét megtapasztalása

steviabolt.hupont.hu

58. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

59. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

60. REMÉNY-HANG

► Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (János 3:16)

remenyhang.hupont.hu

61. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

62. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

63. Terrier kutya és a kennel

► Rebeka terrier kutya kölykei és még sok dolog. Kanok, szukák, CAC, CACIB, kiállítás, tenyésztés, videók, képek, írások szövegek, leírások, hirdetés, kupon, tv, rádió, chat, közösség.

karot-hegyi-kennel.hupont.hu

64. A ti oldalatok!=)

► szia köszi,hogy itt vagy és érezd magad jól gyere máskor is szijjja♥♥♥

csajokittahelyetek.hupont.hu

65. Twilight for-ever

► Ez az oldal a twilight-tal foglalkozik:)

twiligh.hupont.hu

66. Gyógyulhatsz, ha akarsz! - Dr. Flórián Sándor weboldala

► San - Yin ORVOSI és TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI MAGÁNRENDELŐ Rendel: Dr. Flórián Sándor belgyógyász szakorvos, homeopata, akupunktőr, hagyományos kínai orvos

gyogyulhatsz.hupont.hu

67. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

68. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

69. Az én oldalam

► Mindenkinek ajánlom ezt az oldalt, és remélem hogy tetszeni fog :D

ez-en-oldalam.hupont.hu

70. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

71. TEGYE GAZDASÁGOSABBÁ A FŰTÉSI SZEZONT!

► Próbálja ki Ön is a takarékos megoldást, ahogyan azt sokan teszik már országszerte a BRIKETT nyújtotta lehetőségekkel! Mérlegeljen okosan!

brikett.hupont.hu

72. The New World Order

► The New World Order

szaboaty.hupont.hu

73. Minden ami a konyhában kell...

► Ha olcsó konyhafelszerelést keresel, nálunk a legjobb helyen jársz. Itt akár több 10 ezret is megtakaríthatsz.

konyhafelszereles.hupont.hu

74. Kistópart vendéglő honlapja

► Hódmezővásárhely Kistópart utca 2. Tel:06-30-555-1765 ; 06-62-22-314 EBÉD HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS!!

kistpartivendeglo.hupont.hu

75. Elérhetőségek

► Itt mindent megtalálsz amit csak szeretnél,sok játékot és minden mást is.Azt szeretném elérni,hogy ez a honlap mindenki könyvjelzője legyen:D!

aminekemkell.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 47
Heti: 60
Havi: 120
Össz.: 24 554

Látogatottság növelés
Oldal: Vezetési program
Gégényi Gárdonyi Géza Általános Iskola - © 2008 - 2024 - gegenyiskola.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »